Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Fut, fut, elfut...

2017.05.26

image-w1280.jpg

 

 

Nagy sóhaj szakadt fel belőle. Erőt kellett vennie magán, hogy a mellkasát, vállát ne simogassa meg… hogy Hozzá ne bújjon.

- Ne gyere többé ilyen nagyon közel hozzám! –kérte a férfit. Hangja furcsa színt öltött, rekedtség, elcsuklás együtt vegyült benne.

- Miért? - hangzott el kíváncsian a kérdés. Szeme nagyot villant.

 

Szempilláit megrebegtette kislányosan, de nem válaszolt.

 

A karcos hang a kérdést újra megismételte, kicsit lassabban, szinte betűnként ejtve és kicsit hangosabban, mintha a válasz ezen múlhatna.

A lány lesütötte fejét, és cipője orrával a padlót bökdöste. Egy lépést távolabb is lépett. Nagyon halkan, suttogva szólalt meg:

- Nem lehet. Ezt nem szabad. Ez annyi fájdalmat szülne!

- De ha én is akarom? Ha én is igazán akarom? –vágta rá azonnal.

 

A megriadt szépség újra mélyen hallgatott. Az erőtől dagadó, izmos kéz határozottan kinyúlt érte, és elfordított arcának élét óvatosan megérintette. Megérezte az elindult könnyeket ujjhegyének bőrén.

 

- De hát ezt nem lehet –sóhajtotta fájdalmasan a törékenyebb, és elrohant.