Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Lecsatolt Angyalszárnyak

2017.10.20

rozsacskak.jpg

 

 

Sok éve történt már… az idő úgy suhant el, csendben, sebesen, mint egy szürke, új autó a tél eleji ködben…

Az idő múlása koptatta a fájdalmat, de őrizte mégis az emlékedet bennem…

A hétköznapok fátyla eltakarja, mit az éj leple kendőzetlenül útjára enged…

S ha bele is feledkezem a feladatokba, s hosszúnak tűnő, gondtalannak ható hetek után egy óvatlan mozdulattal úgy lépsz elém, emlékeimből, mintha csak egy másodperce indultam volna távoli, nehéz, örökre búcsút intő útra Tőled… s az az érzetem támad, csak fel kellene emelnem erőtlen karom, és megérinthetnélek… orromban érzem illatod, mintha csak pillanatokkal ezelőtt szippantottam volna be, ölelő karjaidból bontakozva, a vállad támaszából…

Sok éve történt…

Azt mondják, az idő minden sebet… begyógyít? Nem, én nem hiszem… Befed… megtanulsz együtt sajdulni vele, megtanulod elrejteni avatatlan szemek elől… de a nagy sebek úgy lüktetnek fel benned egy évtized után is, mintha most marcangolták volna beléd…

Sok éve történt…

Bizonyára sorsom könyvében előre meg voltál írva… hiszen belém égtél, mindörökre…

Fáj… ma is úgy fáj… de tudod mit?

Köszönöm Neked!

 

 

 

3151126315_10e20d3883_b.jpg

 

 

 

https://www.facebook.com/AsosAttila/videos/1493892294021076/?hc_ref=ARRU1rgt5EzJXTw1SAzL7VC9EXkWTGX52gGrplk8kNArWJ-JyvKlbdvdU5aUIWnzoXI&pnref=story