Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Tópart...

2011.08.26

 

naplemente.jpg

 

 

 

 

Tudod, olyan ez, mint üldögélni a tó partján, egyedül, a nyári késő délutánban

S hallgatni a csendet. Megélni a magányt.

Rádöbbenni, hogy a csend nem is található itt megmert a tücsök lassan felzengő zenéje olyan, mint valami természetes koncert a végtelenben s a zenekar soktagú. A szél hárfázik a vízbe hajló szomorúfűzágakon néha egy béka is bele brekeg, egy nádszál is susogni kezd s a csend, amire vágytál, élő zeneként talál meg.

Valami béke ül beléd. Ver tanyát. Minden távolinak tetszik, köddé válik. Látod, nehéz még, fojtogat, de már illékony mi tegnap még bántott, ami ma ide hajtott, lassan véget érmég talán csak remény, hogy holnap könnyebb lesz, de már ez a remény is valami csodaszép öröm.

Várod a változást. Az idő percei lassan csorognak, mint homokszemek peregnek egy messzi homokórán, s minden homokszem pergő aláhullása egy szívdobbanás

A NAP lenyugodni tér. Megadja magát a természet törvényeinek, és narancsba, vörösbe vonva magát alábukik a szívben a vér egy pillanatra meghűl temeted az elmúlt napot, s valami fájdalom árad szét benned

  A napnyugta csodaszép, elmondhatatlan, megoszthatatlan, megismételhetetlen, és egyben fájdalmas most a magányos léleknek

A szél hűvösebb a víz hullámai zajosabbak. A tücskök ciripelése már-már elviselhetetlenül hangos Szemed homályos, fájdalmad élénk éjszaka érkezik s von be Téged, sötét lepellel, ki itt üldögélsz csodára várva

A fekete égbolton megjelenik a hold ezüst karéja, és felvillannak sorban a csillagok

Milliárd ragyogó, vakítóan tiszta színezüst varázs de sokan vannak! Hopp, lehullik egy s gyermekkorodból felsejlik benned egy emlék: nagymama azt mesélte, ilyenkor kívánni kell! Orrodban érzed a rég elhunyt nagymama édeskés illatát

Hová lesz a lehullott csillag? Hogyan születnek meg az új csillagok?

Kavarog benned milliárd emlék, ezernyi kérdés, mire válasz talán létezik, de valahogy nem is annyira fontos

Ráébredsz, hogy az élet is olyan, mint a csillagok néha ragyogóan fényes, sokszor ismétlődőnek tetsző és persze, véges születés, és halál

A ragyogás, a víz illata, a fűszálak a válladnál, a fűzfa ágainak vizet seprő mozgása, az est langy zenéje egyszercsak sejtést hoz más is van így, valahol más ember is ül most, talán a sivatagban, egy oázis fája alatt; a tenger homokjában, aki kimenekült egyedül, magányát megbeszélni magával

Rájössz: nem vagy egyedül! Milliónyi hasonlóan érzőt, hasonlóan cselekvőt takar be finoman a csillagfényes éji paplan

Mosolyogsz magányodtól csendben elbúcsúzol

Már biztos vagy benne: holnap is fel fog kelni a NAP

Holnap éjjel is halnak meg, és születnek csillagok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.