Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Egy ébredő reggel

2011.06.21

rosa-bonica-1.jpg

 

A forró nyár a vége felé közeleg. Általában szomorúvá lesz ilyenkor a legtöbb ember.

 

Kidobott az ágy magából, a hajnal hűvös fuvallata a bőrömön játszik. Simogatása jól esik. Csend honol a békés tájon. A megnyugvás békés, puha csendje.

Eltelt egy negyed év, s ebben a pillanatban éreztem meg, ami elmúlt bennem, már nem fáj. Elfogadtam. Véget ért, mert így kellett lennie. Nem Ő volt az igazi… de egy szép szerelem volt. Míg élünk, emlékszünk majd rá. Szomorúnak kellene lennem, még, ahogyan rá gondolok? Meglehet… de már nem tudok…nem tudok szomorú lenni, valami nem engedi… A mosoly, az a bizonyos mindent tudó mosoly költözött ajkam sarkába… Új dolog közeleg… Valami, egy érzés, ami nagyobb, mélyebb és kristálytisztább, mint eddig bármi… Honnan jön, mikor, s ki hozza el? Még nem tudom… de a reggeli hűs fuvallat már az új dolgok biztos előszele… bennem él mélyen, megingathatatlanul. Egyszerűen érzem, tudom és pont.

Vannak dolgok, amiket nem lehet, és nem is kell az életben magyarázni.

Nem tudom nem észrevenni a hajnali szépet. A kert rózsáit nézem, ahogy bársony szirmaik csókként isszák a harmatot… finom szirmok bársony bőrén szalad végig csiklandozva minden csepp, mit kacagva gyűjt össze a rózsafej, magában, középen, s csorgat le élvezettel minden kortyot néma torkán…

1f4ac61e052131c62b6306c97062e332.jpg

A virág és a harmat szerelemmel egyesül, hogy mire a nap felkel, ragyogó pompában köszönthessék a lassú reggelt; s mosolyuk őszinte szerelmük tiszta megnyilvánulása legyen. Egyszerű, néma mégis oly tiszta és világos boldog nászuk. Igen, csak mi, gyarló emberek bonyolítjuk olykor túl az egyszerű, s nyilvánvaló dolgokat.

Egyszerű és nyilvánvaló dolog bennem az érzés: a változások küszöbén állok. S érzem, bár az ember mindig fél egy kicsit az újtól, nekem ma, itt nem kell félnem a holnaptól!

Harmatcsepp szeretnék lenni, s rózsámra lelni: övé lenni boldogan! S ma már tudom, ez a boldogság csupán egyetlen karnyújtásnyira van…

Méhecske kezd döngicsélni a rózsa körül… csodálja, szaglássza, figyelgeti a rózsát. Rászáll, fejecskéjét beledugja, szinte megrészegül a rózsából kiszedett egyetlen kis nektártól, és kacskaringózva, bódult részegen száll tovább… s viszi hírét a hajnal legszebb szerelmének… Ma róluk döngicsél, szerelmük hangulatának átvett lendületéből él.

Egy álmos cica nyújtózik kicsit arrébb egy nagyot. Leül, mosakodni kezd. Nem siet. Nincs miért. Nincs hová. Van idő. S eljön, bekövetkezik minden, aminek meg kell történnie. Tudja: ma is meglesz a mindennapi egér, melyre vadászni oly nagy szenvedéllyel tud; s mit úgy szeret.

Az emberek nagy része a környéken még alszik. Másik oldalára fordulva kezd álmában új fejezetet. Az utca is csendes, még nem veri fel szaladó, huncut gyerekek boldog kacaja; robogó autók pöfékelő zaja.  A morcos szomszéd néni sem kiabál még most senkire. Ilyen az ő természete, abban van öröme, hogy mindig pöröl. Hol a gyerekekkel, mert félti tőlük virágait, hol az öreg kutyával, mert már megint a dolgát teszi -ugat… hol a postással, hogy megint nem hozott semmit, hát minek jön erre akkor…hol azzal, kivel ott és akkor bármiért lehet… Egyedül él, gyermekei, unokái szétszórva a nagyvilágban… s egyedüllétét oldja az utcán, a vitákban.

S igen, most még ő is álmodik. Nagy, családi összejövetelről… hogy leszidna sorban mindenkit! S álmában szíve szeretetét rejteni igazán nem tudja, ezért is ébred ráncos szemében minden reggel egy csepp könnyel…

A hajnal is múlik, mint az idővel minden. Egy kakas a távolban felveri az ásítozó csendet: reggelt kiált, büszkén, teli torokból... S a nap első tétova sugarai megjelennek az égbolt alján.

Mosolyom még biztosabbá, ragyogóbbá válik: szép napunk lesz a mai, s a holnapi …

 

flowers-green-leaf-closeup-102911.jpg

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.