Reménysugár
Megállok.
Lábaim alatt a világ terül el.
Az én világom.
Szülőföldem, jelen életem színterének szívközeli, kedves darabja, városom.
A tó foltja, melyhez feltöltődni járok.
A Sárhegy dombja, mely mögé védelmet keresve bújok.
Itt kezdtem, csetlő-botló aprócskaként felfedezni, hogy vagyok, hogy a világ van…
Itt ért sok vihar, közöttük itt talált meg a szerelem szele is…
Minden eső után itt sütött ki rám újra a Nap.
Az égiek szeretetének szinte kézzel fogható reménysugarai itt kezdték arcomról a könnyek nyomát felszárítani… Újra és újra.
Dombok, fák, vizecskék őrizzétek meg sokáig még otthonaink!
Istenem, öleld át, védd meg; reménysugaraiddal még sokszor töltsd fel itt élő lelkeid!
Megállok.
Lábaim alatt a világ terül el.
Az én világom.
*
fotó: Trencsényi Tibor
